Frank Kréma
olyan...
olyan lettél, mint a szél,
sose hal és sose él.
nem vagy itt, és nem vagy ott,
se hegedű, se fagott.
nem vagy tél, gyönggyel, hóval,
nem vagy ősz, köddel, borral.
nem vagy reggel, öleléssel.
csak álom vagy. nappal, éjjel.
Falu Tamás
Fák
Beszélgettél már fákkal este,
Mikor aláhull a sötétség?
Távoli ház és messzi égbolt
Mikor kigyújtja gyönge mécsét?
Oh, én sokat járok közöttük,
Titkára vagyok egy fasornak,
Enyém a hárs első virága,
És ősszel nekem panaszkodnak:
Kedves nem járhat kedveséhez,
Csak inthet felé üstökével.
Csak karjaikkal táncolhatnak
Szerelmetes májusi éjjel.
Vágja őket vihar és fejsze,
Elhamvasztja vad pusztító tűz.
Kívülről hársfa, nyárfa, nyírfa,
S belül mindegyik szomorúfűz.
Paul Verlaine
Érzelmes dialóg
Magányos, ódon parkban a havon
Két árny sétál az éjben, ballagón.
Szemük holt fény, ajkuk zenéje mély,
Alig hallatszik, hogy mit is beszél?
Magányos, ódon parkban a havon
Két árnyék révedez rég múltakon.
- Eszedbe jut-e még a mámorunk?
- Hogy gondolod, oly messze már a mult!
- Nevemre néha nem dobban szived?
Lelkemről álmodsz olykor? - Azt hiszed?
- Ó üdvösségünk tűnt szép napjai,
A boldog csók! - Volt benne valami!
- Mily mély hitünk volt és mily kék egünk!
- Elszállt a hit, a komor égbe tünt!
Ballagnak ők balgán a bús uton
S csak a vak éj tűnődik szavukon.
Ördög is voltam,de angyal is ahogy éppen jól esett,
Földre rogytam szálltam az égen,voltam hű és hűtlen,
Hol gazdag voltam hol szegény,bátor bár néha féltem,
De azt soha senki ne mondja rám,hogy nem az álmaimnak éltem.
Francia költő
|
Rebbenő szemmel
ülök a fényben,
rózsafa ugrik
át a sövényen,
ugrik a fény is,
gyűlik a felleg,
surran a villám,
s már feleselget
fenn a magasban
dörgedelem
vad dörgedelemmel.
Kékje lehervad
lenn a tavaknak,
s tükre megárad.
Jöjj be a házba,
vesd le ruhádat,
már esik is kint,
vesd le az inged.
Mossa az eső
össze szívünket.
Radnóti: Bájoló
"S ha százszor becsapnak
és ezerszer csalódom abban
kinek szívemet, mint álmából
a rózsát kitakartam
s ha épp az árul el
kit életemmel fedeztem én
s ha tulajdon fiam tagad meg
és ha nem harminc ezüstért
de egy rongy garasért
adnak el engem barátaim
s ha megcsal a reménység
s ha kudarcaim térdre kényszerítenek
és elátkozom már, hogy megszülettem
s ha csak a bosszút hizlalja
a hála híveimben, s ha rágalom kerít be
- akkor se mondom, hogy nem érdemes!"
Garai Gábor
|
|
|
|
"Hűs hajadon árnyát húzza az alkony,
emlékeinket lassan összehajtom,
mint pásztor nyáját. Köszönöm a földet,
a létet, téged, s hogy vagyok."
Márai Sándor
Bohóc
Gyermekkoromban mindig
bohóc szerettem volna lenni
az embereket
harsányan nevettetni,
kemény kalpagot
fejembe tenni,
s nagy krumpli-orrt
orromra helyezni.
Tetszett esetlen mozgásuk
abban a nagy,
csámpás cipőben,
s ha megláttam őket
harsány kacajba törtem;
Bohóc! – azt mondtam,
az leszek, ha felnövök!
A legnagyobb bohóc,
kit majd tapsvihar köszönt,
s ki szomorú, azt megnevettetem,
úgy, hogy szemeiben
könnycseppek lesznek.
Lassan az életnek
viharában felnőttem,
s a Bohócokat,
a nevettetőket elfeledtem.
Mégis, gyermekkori álmom
teljesült:
Bohóc lettem.
Nem az a bohóc, ki
ki van kenve.
Nincs rajtam nagy,
csámpás cipőmozgásom
mégis csetledező.
Ezért a mókáért
nem kapok tapsvihart,
s nem dobálnak
körbe virágokkal.
Néha kicsúfolnak
a hátam megett,
vagy mondják:
Nézd a szerencsétlent!
Bohóc! - az lettem.
Az életnek Bohóca.
A legnagyobb Bohóca,
bohócnál
bohócabb.
Baráth Gyula
Kasza-Marton Lajos:
Utak fehér szőnyegén
Ünneplőbe öltözött
szelíd házsorok között
követem friss nyomát a hóesésnek.
Az úton gondolat szalad – hallom
amint az emberek hívő hangon
Karácsonyról mesélnek…
– A roppanó hó dallamában
vajudást üzen az esti szürkület.
Utak fehér szőnyegén járok
s gondolataim közt viszem az új éneket.
Még nem volt elég az útból,
még csak pár órás ez a fehér üzenet.
Az ünnepből úgy szeretnék megőrizni
minden képet, minden múló ütemet…
Zelk Zoltán: Nyár és tél között
Nyár és tél között úgy vándorol
Október, November,
mint a poros országúton
két szomorú ember.
Kertek, lankák körül jönnek,
mennek havas tájra,
búsan integet utánuk
egy kopár fa ága.
Mint rossz gyerek, a szél őket
sárral megdobálja,
utánuk fut, ruhájukat
s hajukat cibálja.
Nyár mögöttük, tél előttük,
néha meg-megállnak
s búcsút intenek a hervadt,
búslakodó tájnak.
.
Hattyú szerelem
Hattyú, ha párt választ,
Nem keres már újat,
Hiába táncolnak előtte az újak,
Szenvedéllyel várja örök párját,
Időtlen időkig védi fiókáját.
Tollpihe ha repül tavakon túl, messze,
Mindig csak egy hattyúdalt fúj a tóval szembe,
Fészkükben suhognak, egyedül a gallyak,
Keserű magányát rejti el a múltnak.
Társa nem lehet mindig ott mellette.
Fázik, de bízni próbál benne.
Üres aggyal gondol most is őrá messze.
Vajon merre száll, és vajon mit csinál, tán repked?
Utána soha nem szabadna szállni
Hiába szeretne örök tollává válni.
Bár vágyott rá, de nem mondta el soha.
Utána repülne, ha nem lenne tétova.
Csatorna szélén állva, két szárnyát kitárva.
Várja a párját, mint szíve muzsikáját.
Vágyik az álmára, a mosolyára,
Neki nem kell más, csak féltő óvó társa.
Ő neki a dallam, a fény, az élet.
Ő neki a csillag iránytű, ha téved.
Bármerre is járna és bármerre is nézne.
Élete nélküle csak a tó alján ekézne.
( Halász Béla )
KÉSZ A LELTÁR
Magamban bíztam eleitől fogva -
ha semmije sincs, nem is kerül sokba
ez az embernek. Semmiképp se többe,
mint az állatnak, mely elhull örökre.
Ha féltem is, a helyemet megálltam -
születtem, elvegyültem és kiváltam.
Meg is fizettem, kinek ahogy mérte,
ki ingyen adott, azt szerettem érte.
Asszony ha játszott velem hitegetve:
hittem igazán - hadd teljen a kedve!
Sikáltam hajót, rántottam az ampát.
Okos urak közt játszottam a bambát.
Árultam forgót, kenyeret és könyvet,
ujságot, verset - mikor mi volt könnyebb.
Nem dicső harcban, nem szelíd kötélen,
de ágyban végzem, néha ezt remélem.
Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.
Éltem - és ebbe más is belehalt már.
1936. nov.-dec. / József A. / |
|
|
|
"Szégyen a szó ha nem vigasz,
szégyen a vers ha nem igaz;
igaz vagyok s szégyentelen,
akárcsak a történelem."
Szilágyi Domokos
Anna Ahmatova: Ház a hóban
Bolyongunk egyre, kéz a kézben,
nem tudunk elszakadni még.
Szótlan tűnődsz. Nem szólok én sem.
Sötétedik az esti ég.
Hallgatunk, templomba betérve,
keresztelőt, nászéneket.
És nem nézünk egymás szemébe...
Velünk minden másképp esett.
Aztán a havas temető vonz.
Ülünk. Könnyül lélegzetünk...
Egy házikót a hóba rajzolsz. -
Abban mindig együtt leszünk.
Fordította: Rab Zsuzsa
Bényei József:
Végrendelet
A világot úgyis ki kell bírni.
Ne engedd a virágokat sírni.
Ne engedd a madarakat félni,
a hűséget hóban elvetélni,
az álmokat este megalázni,
almafákat áprilisban fázni,
a perceket ne engedd megállni,
ablakokat örökre bezárni,
csillagfényű éjszakákra lőni,
ösvényeket indákkal benőni.
Ameddig a vállad íve bírja,
vigyázz minden virágtalan sírra,
vigyázz minden társtalan magányra,
füstre, fényre, ember-glóriára.
Aki árva arccal sír az égre,
takarj szelíd álmot a szemére.
Tanulj könnyet, sebet, jajt szeretni:
valakinek embernek kell lenni.
Tanulj !
Tanuld meg a víztől követni utadat,
Tanuld meg a tűztől: mindből hamu marad.
Tanulj az árnyéktól őrködni éberen,
Tanulj a sziklától megállni helyeden.
Tanuljál a Naptól, mely nyugovóra tér,
Tanulj a szellőtől, mely lombok közt pihen:
Hogyan kell életed leélni csendesen.
Tanuld meg tőlük, hisz mindenik testvéred:
Hogy kell szépen élni és szépen halni meg.
Tanuld a féregtől: semmi sem fölösleg,
Tanulj a rózsától tisztán maradni meg.
Tanuld meg a lángtól elégetni szennyed,
Tanuld a folyótól: utadból ne térj meg.
Tanulj az árnyéktól alázatos lenni,
Tanulj meg a Naptól szüntelen haladni.
Tanuld négy évszaktól ismerni az időt,
Tanuld a csillagtól, hogy az Égben erőd.
Tanulj a tücsöktől: ha magad vagy, zenélj.
Tanuld el a Holdtól, hogy semmitől ne félj.
Belátást a sastól, s ha vállad súly nyomja,
Nézd meg, milyen terheket cipel a hangya.
Tanuld a virágtól, hogy légy szép és kecses,
Tanulj kismadártól: szabadon repülgess.
Tanulj a báránytól: legyél szelíd, mint ő,
Mindentől tanuljál, mert minden veszendő.
Úgy figyelj utadon, mi célodhoz viszen,
Tanítson, mi meghal, s LÉTED ÖRÖK LEGYEN !
( norvég)
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
